Az alábbiakban megpróbáltam összegyűjteni azokat a filmeket, amik segíthetnek a gyászfeldolgozás során. Sajnos konkrétan perinatális gyásszal és korai gyermekhalállal kapcsolatos alkotások nem igazán születtek/nek, ezért az alább felsoroltak nem specifikusan ugyan, de a halállal, a halál utáni "léttel", a gyász feldolgozásával foglalkoznak. Úgy gondolom, hogy sokszor, ha nem is közvetlenül a saját tragédiánkat látjuk benne, mégis segíthet, ha másként nem, akkor egy alapos, lelkünket könnyítő sírással.

Az ötletekért külön köszönet az Angyalok Szülei fórum tagjainak és a facebook-csoportnak!

  • A jövő kezdete / Pay It Forward

"Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak vicc. De Trevor komolyan veszi. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón.
Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciót tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére.
"

  • A másik nő / Love and Other Impossible Pursuits

"Emilia, aki a Harvard jogi szakán végzett, feleségül megy a főnökéhez, Jackhez, a sikeres New York-i ügyvédhez. A fiatalasszony élete azonban váratlan fordulatot vesz, miután elveszíti az újszülött kislányát. Nem elég, hogy időre van szüksége, hogy fel tudja dolgozni a veszteséget, de helyt kell állnia feleségként és mostohaanyaként is. Minden erejével azon van, hogy elnyerje a mostohafia, a koraérett William bizalmát. A legnagyobb problémát azonban a férje dühös és féltékeny volt felesége, Carolyn jelenti számára."

  • A szív hídjai / The Bridges of Madison County

"Carolyn és Michael édesanyjuk halála után hazaérkeznek Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hidat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg."

  • Az élet fája / The Tree of Life

anna_over_the_moon: "Erősen művészfilm, de aki szereti az ilyet, annak feltétlenül ajánlom."

"Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien, a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához és szigorú édesapjához fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban."

  • Azután / Hereafter

"George amerikai munkás, akit gyerekkora óta különleges kapcsolat fűz a holtak világához. Marie francia újságíró, akinek egy halálközeli élmény alapjaiban változtatja meg a gondolkodását. Marcus londoni iskolás, aki a hozzá legközelebb álló személy elvesztése után kétségbeesetten keresi a válaszokat az őt gyötrő kérdésekre. Miközben mindhárman az igazságot kutatják, útjaik összefutnak, életüket pedig örökre megváltoztatja a meggyőződés: a halál nem a vég, létezik az "azután". "

  • Csodás álmok jönnek / What Dreams May Come

"Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kutyájára. Az örökkévalóságban megvárná feleségét, de megtudja, hogy balesete után Annie öngyilkosságot követett el. Chris a védőangyal segítségét kéri felesége lelkének felkutatásához a reménytelen alvilágban."

  • Engedd el! / Rabbit Hole

anna_over_the_moon: "Kifejezetten gyerekhalállal kapcsolatos film, és a szülők gyászával foglalkozik 7 hónappal a tragédia után."

"Becca és Howie boldog házasságban élnek, míg egy nap elvesztik egyszülött fiúkat, Danny-t. Becca az idillinek már közel sem nevezhető otthon melegében próbálja túltenni magát a történteken. A kívülállók számára nehezen értelmezhető kapcsolatba lép azzal a tizenéves fiúval, aki az autójával elütötte Danny-t. Howie eközben a múltba temetkezik, és ismeretlenek között keresi a vigasztalást. A Corbett házaspár külön-külön egyre meglepőbb és veszélyesebb útra téved."

  • Emlékezz rám / Remember me

"A huszonegy éves, egyetemista Tyler életét súlyos családi tragédia árnyékolja be. Hat éve, hogy a bátyja öngyilkos lett, az elvesztését azóta sem sikerült feldolgoznia. Ráadásul a történtekért kimondatlanul is üzletember apját tartja felelősnek. Egyik este a barátja unszolására elmennek bulizni, ahol belekeverednek egy verekedésbe. Végül a rendőrségen kötnek ki. Tyler kikezd a nyomozó lányával. A kapcsolat játéknak indul, azonban egyre komolyabbra fordul. Különösen, amikor kiderül, hogy Ally élete sem mentes a tragédiától, kilencévesen szemtanúja volt, amikor egy rablótámadás során lelőtték az édesanyját."

  • Felettünk a föld / Another Earth

anna_over_the_moon: "Kicsit sci-fi jellegű, de inkább elgondolkodtató film. Egy lányról szól, aki részegen balesetet okoz, és megöl egy anyát és a kisfiát. A lány a börtönből szabadulva keresi a helyét."

"Két élet, amely nem is különbözhetne jobban egymástól. A csinos, fiatal és okos Rhoda Williams egy asztrofizikai program keretében a végtelen kozmosz titkait kutatja. A zseniális zeneszerző, John Burroughs pályafutása csúcsán áll, és szeretne egy második gyereket. A két ember élete egy tragikus baleset kapcsán keresztezi egymást. Sorsuk egyetlen pillanat alatt elválaszthatatlanul összefonódik. Közben megszületik a történelem legnagyobb tudományos felfedezése: kiderül, hogy létezik egy a földi élettel párhuzamos második világ."

  • Gyilkosság (sorozat) / The Killing

anna_over_the_moon: "egy tinédzser lányt megölnek. A sorozat a gyilkos utáni nyomozásról szól, de közben mélyebben bemutatja a családot, hogy hogyan dolgozzák fel a tragédiát. Átmennek az összes klisén, ami a gyászhoz köthető. Aki szereti a nyomasztó hangulatú, nagyon szövevényes, és meglehetősen izgalmas, de helyenként nagyon megható sorozatokat, annak feltétlenül ajánlom."

  • Megmentőm a fény / Saved by the Light

"Ez a megtörtént eseményen alapuló történet egy önző és kegyetlen férfiról, Dannion Brinkley-ről szól, aki egy villámcsapás következtében a klinikai halál állapotába kerül. Miközben az orvosok megállapítják, hogy meghalt, egy fénylő helyre jut, ahol átéli, hogy gonosz cselekedetei milyen súlyos hatással voltak másokra. Miután felébred benne a vágy, hogy megváltozzon, lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen, és jóvátegye mindazt, amit elkövetett.

Az alkotás alapját az Élet az élet után és A fényen túl című könyvekből ismert, halálközeli élményekről folytatott orvosi kutatások képezik. A statisztikák szerint sok millió olyan ember él a világon, aki valamilyen módon átment ezen az élményen, megtapasztalva, hogy a halál nem a vég, és az élet testünk nélkül is tovább folytatódik. A film egyik fontos szereplője az a Dr. Moody, aki a valóságban is a klinikai halál kutatásának egyik legismertebb alakja. Munkássága a halál utáni élet kutatásának tudományosan elismert fontos anyagát képezi. Olyan emberek életét tanulmányozta, akik áthaladtak az élet és a halál közti hídon, de visszatértek, hogy elmondják, mi vár ránk."

  • Nosso Lar

"Az Otthonunk -- Our Home -- Nosso Lar -- Film a halálról, a pokolról, a mennyországról ... honnan jöttünk, hová megyünk. A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be. A film Chico Xavier brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta."

  • Októberi csecsemő / Octoberbaby

"Ahogy a függöny felemlkedik, Hannah bátortalan lépésekkel lép a színpadra, első darabjában a főiskolán. De alighogy belekezd szerepe eljátszásába, összeesik a megdöbbent közönség előtt.. Miután számos vizsgálaton megy keresztül, minden jel arra mutat, hogy a születése körül van a probléma forrása. De ez a hír semmi ahhoz képest, amit később meg tud a szüleitől: örökbe fogadták, egy sikertelen abortusz-kísérlet után.

Hannah össze van zavarodva ezek után, dühös. Jason-hoz fordul, aki régi jó barátja. És egy olyan útnak vágnak neki, amely által felfedezhetik azt, amit a múlt elrejtett, és megtalálhatják a reményt az ismeretlen jövőben. Az utazás közben Hannah ráébred arra, hogy az élet sokkal több annál, mint amit eltervezünk.. mert minden élet gyönyörű."

  • Szitakötő / Dragonfly

"Dr. Joe Darrow képtelen elfelejteni a feleségét. Emily önkéntes vöröskeresztesként dolgozott Venezuelában, amikor baleset érte és meghalt. Hiába múlnak az évek, a férfi gyásza nem enyhül: sőt, mostanában egyre többször jut eszébe az asszony. Egyre több jel emlékezteti rá. És ezek a jelek egyre különösebbek. Joe Darrow nyomozni kezd: és a nyomozás először egy gyerekrákosztályra vezeti, a halálból visszatért kicsik közé, majd utána egyre tovább, egyre különösebb, félelmetesebb, egyre kevésbé evilági dolgok nyomába. Barátai bolondnak nézik, őt viszont már semmi más nem érdekli. Magából kivetkőzve, eddigi békés életét maga mögött hagyva követi a nyomokat, amiket talán halott felesége hagy számára, míg végül számtalan kaland után el nem jut a baleset helyszínére."

  • Tavaly télen / Im Winter ein Jahr

"Max, az idősödő festő megbízást kap Eliane Richtertől: fessen portrét az asszony két gyerekéről. Modellt állni azonban csak a 22 éves Lili tud, 19 éves öccse, Alexander egy évvel korábban meghalt. Lili nagyon zárkózott, nyilvánvaló, hogy komoly lelki problémákkal küzd öccse halála miatt. Miközben a kép készül, Lili és Max lassan barátokká lesznek, és kibontakozik a Richter család összetett pszichogramja."

  • Világokon át / Barangolás a metafizika birodalmában

"Lőrincz Gabriella sorozata. A metafizikai témákat felvető műsor alapkérdése: áll-e valamilyen szellemi erő vagy rendező elv tapasztalásaink hátterében, vagy vakvéletlenek önkénye vetett minket abba az állapotba, amit életnek nevezünk? "

www.youtube.com/watch?v=nwcietSuQvk&list=PL5ZjASTN2BBcKUAfLUFSbA4ux7K7UUHgU

Szeretnénk, ha megosztanátok velünk a gyásszal kapcsolatos filmélményeiteket. Nektek melyik film segített? Mivel? Melyik bizonyult kevésbé hasznosnak? A fentiekben felsoroltaktól teljesen független is lehet, hiszen nem vagyunk egyformák, lehet egyikünknek talán éppen az általatok ajánlott alkotás nyújt majd a legtöbbet!

A filmek leírásának forrása a port.hu és a nicelife.hu.

Szerző: bognart  2013.11.11. 07:00 6 komment

Címkék: film segítség gyász továbblépés

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr945622740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anna_over_the_moon 2013.11.11. 08:42:31

1. Rabbit hole (magyarul: Engedj el!) - kifejezetten gyerekhalállal kapcsolatos film, és a szülők gyászával foglalkozik 7 hónappal a tragédia után

2. Love and other impossible pursuits (magyarul azt hiszem, a Másik nő volt a címe): részben babagyásszal foglalkozó film

3. Another earth (Másik föld): kicsit sci-fi jellegű, de inkább elgondolkodtató film. Egy lányról szól, aki részegen balesetet okoz, és megöl egy anyát és a kisfiát. A lány a börtönből szabadulva keresi a helyét.

4. Tree of life (Az élet fája): erősen művészfilm, de aki szereti az ilyet, annak feltétlenül ajánlom

anna_over_the_moon 2013.11.11. 09:28:34

5. The Killing (Gyilkosság, 1-2. évad): egy tinédzser lányt megölnek. A sorozat a gyilkos utáni nyomozásról szól, de közben mélyebben bemutatja a családot, hogy hogyan dolgozzák fel a tragédiát. Átmennek az összes klisén, ami a gyászhoz köthető. Aki szereti a nyomasztó hangulatú, nagyon szövevényes, és meglehetősen izgalmas, de helyenként nagyon megható sorozatokat, annak feltétlenül ajánlom.

Ildi53 2013.11.11. 20:12:58

Világokon át: Lőrincz Gabriella 12 részes sorozata évekkel ezelőtt közvetítette az M2. Könyvben is megjelent.
www.youtube.com/watch?v=nwcietSuQvk&list=PL5ZjASTN2BBcKUAfLUFSbA4ux7K7UUHgU

bognart 2013.11.12. 07:45:49

Köszönöm! Eddig pótolva.

csokika83 2014.09.26. 13:22:33

Cserbenhagyás - gyermekhalállal kapcsolatos film, a család és a gázoló oldaláról is bemutatja a tragédiát és a feldolgozását.
süti beállítások módosítása