"Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért." (Márai Sándor)

A halál tabu. És ha ez igaz, akkor a gyerekhalál és a perinatális veszteség még nagyobb tabu, mert ez a legnagyobb szörnyűség, ami az emberrel megtörténhet, és amely könyörtelenül emlékeztet mindenkit arra, hogy a születés felett mindig ott lebeg a kaszás árnyéka. Ez olyan borzasztó, hogy nem lehet róla beszélni, mert ha kimondjuk, akkor mindjárt valóságos lesz, mindjárt nem csak egy ismerős ismerősével történhet meg, hanem akkor el kell fogadnunk, hogy akár bármikor minket, vagy a szeretteinket is elérhet. 

Amikor Eszter meghalt, persze jöttek a kötelező részvétnyilvánítások, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb valóban őszinte és segítő szándékkal érkezett. Persze általában igazi válasz nélkül hagytam őket, mert én sem tudtam megmondani, mire lenne leginkább szükségem. A barátok, ismerősök pedig olyan óvatosan bántak velem, mint a hímes tojással: szinte egyáltalán nem hozták szóba a terhességet, Esztert, hanem zavartan semleges témákkal próbálkoztak, vagy egyszerűen csak elkerültek. Volt, aki -tudom, hogy nem rosszindulatból, vagy tapintatlanságból, de - kimondta a rossz mondatokat, és egy idő után már nekem is felállt a hátamon a szőr a lebiggyesztett szájú, erőltetett empátiát magára öltő "hogy vagy?"-októl, amit olyan hanglejtéssel ejtettek ki, mintha azt várnák, hogy most majd valami nagyon szörnyűt fogok mondani. Már én is azt válaszoltam, hogy "kösz, jól", pedig nyilvánvalóan ezt még nagyon sokáig nem fedte a valóságot. De kimondatlanul is éreztem, hogy nekem most már jobban kell lennem, mert nem terhelhetem a környezetemet állandóan a saját tragédiámmal, és a jól-létemmel igazolnom kell, hogy erre a borzalomra most már ideje fátylat borítani, felejtsük el, nem beszélünk róla, tehát nem történt meg. Vagy ha mégis, velük akkor sem fog. 

A gyászoló szülőnek nemcsak gyermeke elvesztésének borzasztó, szavakkal le nem írható fájdalmával kell megküzdenie, hanem a szinte törvényszerű elszigetelődéssel is. Biztos vagyok benne, hogy a környezet nagy része nem rosszindulatból kerüli ilyenkor a gyászolót, csak egyszerűen tényleg nem tud mit kezdeni a helyzettel, ráadásul -életkorunkból adódóan- gyakoriak ilyenkor a barátok, rokonok közti gyerekvállalás, ami a gyászolónak, és a barátnak is egy hihetetlenül kényes helyzetet eredményez. A barát nem akarja saját boldogságával emlékeztetni a másikat a tragédiára, ugyanakkor ha épp egy ilyen fontos eseményből hagyja ki, akkor mi marad a barátságból? 

Ha Te, aki most ezt a posztot olvasod, olyan barát vagy rokon vagy, aki egy gyászoló szülőnek szeretne segíteni, kérlek, olvass tovább, és fogadj meg pár jó tanácsot! Ha Te magad is elvesztettél egy gyereket, kérlek, segíts a kommentekben kiegészíteni a listámat.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.09.26. 11:13 Szólj hozzá!

Címkék: barátok család segítség vetélés támogatás gyermekhalál halvaszülés

Marianna a bababucsu.hu perinatális gyásszal foglalkozó oldalt szerkeszti. Az alábbiakban a vele készült beszélgetést olvashatjátok!

 

A: Elmondanád a történetedet?

M: Két éve már, hogy első kisbabánkat vártuk. Angliában éltünk, de amint megkezdhettem a szülési szabadságomat, összepakoltunk hogy hazaköltözzünk, hogy a baba már itthon, Magyarországon szülessen meg. Sajnos nem így lett. A hazaindulásunk napján begörcsöltem, nagyon megijedtem, így a repülőtérre vezető útról visszafordultunk és a kórházba mentünk. Ott azonban sajnos nem vették észre, hogy beindult a szülés, hiszen még csak a 29-ik hétben jártam. Órákig voltam a kórházban, nagyon rossz állapotban, nagy fájdalommal, végig vizsgálgattak, de nem csináltak semmit. Mire végre eldöntötték, hogy meg kell születnie a babának, már késő volt: az ultrahangon láttam, amint elönti a méhemet, és a babámat a vér.

Méhrepedés. Öt percen belül megcsászároztak, de már késő volt. Az én addig egészséges, fejlett, gyönyörű kis hajasbabám oxigénhiányos lett, 100%-os agykárosodást szenvedett, két napot élt csak gépek segítségével. Én két liter vért vesztettem az orvosok tétovasága miatt, nagyon nagy mértékben sérült a méhem is, két napig kritikus állapotban voltam, felváltva műtöttek, altattak, nyugtatóztak. A méhemet végül megmentették, egy 8 órás, majd másnap egy 6 órás műtéttel, de így meg elvették tőlem azt a kis időt is, amit a lányommal tölthettem volna. Egyszer láttam csak, a második műtétem után, de aznap meg is halt. Én túléltem, ő elaludt.

A: Angliában éltél. Lizi elvesztése után milyen segítséget kaptál az ottani kórházban, a kórházi személyzettől, majd később a kórház után?

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.28. 09:20 Szólj hozzá!

Címkék: segítség vendég

A következő történetet Erzsó küldte be. Erzsó rossz tarkóredő eredmények miatt magzatvízvizsgálatra ment, ami után elvesztette amúgy teljesen egészséges kislányát. 

Erzsó vagyok. 27 éves voltam amikor megismerkedtem a férjemmel, és nem sok időre rá - még egy év sem telt el - teherbe estem. Hála az égnek ez a terhességem jól ért véget: van egy csodálatos kisfiúnk, pontosabban azóta már egy kislányunk is, és ezért hálás vagyok a sorsnak.

De sajnos mi is keresztül mentünk a poklon, míg idáig eljutottunk! Szóval a kisfiam már majdnem 2 éves volt, mire úgy gondoltuk, hogy én se leszek már fiatalabb, és azért a férjem 10 évvel idősebb mint én, tehát sürgetett az idő! Viszonylag hamar teherbe estem, és nem is volt gond a terhességemmel! A 12 hetes genetikára készültem,és mivel nem gondoltam, hogy gond lehet, a férjemre bíztam a kisfiamat (a kisfiam kihordásánál semmi gond nem volt). Nem gondoltam,hogy van ilyen, de ahogy beléptem a rendelőbe, óriási idegesség jött rám, nem is értettem, valószínűleg megéreztem!

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.19. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: vendég

Az alábbi történetet Erika küldte. 

Mi történetünk 2012.novemberével kezdődött: 8 hetes magzatunknak nem volt szívhangja...

Ezek után próbáltunk felállni és újra próbálkozni, nem adtuk fel a család tervezést. Voltunk kivizsgálásokon mert nem akart össze jönni, amikor egyszer csak 2014. március végén két csíkos tesztet kaptunk az élettől, nagyon boldog voltunk. Csak közös babánk várása körül forogtak mindennapjaink.

Minden vizsgálatunk tökéletes volt, kisfiúnk szépen fejlődött. Amikor a 16. hétben elkezdtem kicsit barnázni, és fájt a veséimnél (2014. június 3.), felkerestem orvosomat a kórházban. Éppen ügyletes volt. Megvizsgált és ultrahangozott, és a vizelet vizsgálat után felírt egy Klion nevű kúpot.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.15. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: vendég

"... S holnap jön egy villamos és átmész a holnaputánba, ne félj!"

 

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.03. 14:41 Szólj hozzá!

Az első részt itt olvashatod.

A faházban fogvacogtató volt a hajnali hideg. Nemcsak a leheletem párája volt egyetlen bizonyítéka létezésemnek, hanem a fájdalom, ami minden reggel körbemarkolta a szívemet. "Csak akkor fáj, ha lélegzem." - gondoltam magamban, és minden erőmet összeszedve megmozgattam elgémberedett végtagjaimat, hogy felülhessek.

Újdonsült ismerősöm már ébren volt (talán nem is aludt?), és a tüzet próbálta feléleszteni. Amikor meghallotta motoszkálásomat, felém fordult, rám mosolygott, és minden udvariassági formulát mellőzve, csak úgy, a hamu piszkálása közben odavetette:

- Akkor most elmondom, mi fog innentől történni. Mert azt mindketten tudjuk, hogy eddig mi volt. De hogy hogyan lesz ezután, arról még fogalmad sincs, igaz? 
- Pfffhhh - legyintettem. - Ennél már csak jobb lehet.
- A francokat! - csattant fel! - Nehogy azt hidd, hogy a nehezén túl vagy. Nem akarok neked hazudni: az út nehéz lesz. Rohadt nehéz. A hegy és az erdő kivétel nélkül mindenkit meggyötör. Olyan mélységekbe taszít, amiről azt hitted, csak a rémálmaidban létezik. Sokszor, nagyon sokszor fogod azt gondolni, hogy ezt már nem lehet kibírni. Hogy könnyebb volna hagyni a fenébe, nem végigmenni az úton, és ittmaradni örökre. Sőt! Jobbat mondok: az erdőt még meg is lehet szokni.
- Na persze. - hitetlenkedtem. - Ki az, aki ne akarna a lehető leggyorsabban kijutni innen?
- Valahogy kényelmes lesz az állandó félhomály, a hideg, és a köd. -folytatta- Betakar az erdő csendje, még az is lehet, hogy elkezded megkedvelni. Nem afféle szirénhangú csábító az erdő, inkább egy olyan fogvatartó, akit az áldozata megszeret, mert hálás lesz neki minden könnyebbségért, minden félvállról rásziszegett kedvességért. És tudod mit? Amíg itt vagy, amíg itt bolyongsz, addig nem kell mással foglalkoznod. Ez is tud ám marasztalni...

Szerző: anna_over_the_moon  2014.06.17. 12:11 Szólj hozzá!

Címkék: segítség elmélkedés

Az alábbiakban megpróbáltam összegyűjteni azokat a honlapokat (a jelen blogon kívül), amik segíthetnek a gyászfeldolgozás során. Sajnos konkrétan perinatális gyásszal és korai gyermekhalállal kapcsolatos oldalak elég ritkák, ezért az alább felsoroltak nem mindegyike specifikusan a mi esetünkkkel foglalkozik, de a halállal, a halál utáni "léttel", a gyász feldolgozásával foglalkoznak, de talán ez is hasznunkra válhat valamilyen módon.

Szerző: bognart  2014.05.30. 07:24 2 komment

Címkék: gyász támogatás továbblépés gyászfeldolgozó csoport

Az erdő sűrű és hideg volt. A lombok közt csak nagyon kevés napsugár tudott utat törni magának, így nem volt elég fény, hogy táplálja az aljnövényzetet. Amúgy is az volt az érzésem, mintha állandóan napnyugta lenne, és a tűleveleket meg-megmozgató szél folyton a közelgő éjszaka fenyegetését hozta magával. Végignéztem magamon: koszos voltam, és fáradt, a ruházatom egyáltalán nem volt megfelelő egy -a hegyen- eltöltendő éjszakához. Biztos voltam benne, hogy még egy éjszakát nem bírok ki egyedül a vadonban: ha nem fagyok halálra, akkor vadállatok fognak rám találni, vagy eltévedek, mocsárba lépek, elnyel a sár, esetleg szakadékba zuhanok.

Egyszerű megoldás lenne...

Visszagondoltam a bolyongásomra, ahogy kezdődött, amikor ezt az utat választottam. A francokat! Nem én választottam, löktek két- vagy ezer kézzel. Egyszer csak itt találtam magam, és nem volt más lehetőség, mint menni, menni, egyre mélyebbre az erdőben, kijelölt út és megfelelő felszerelés nélkül. Nem mondták, meddig fog tartani, azt sem, hogy van-e értelme. De ahogy lépdeltem bizonytalanul, mögöttem mintha vaskapuként szállt volna le az erdei homály - egyértelműen jelezve, hogy arra már nem mehetek vissza. Előre sem volt jobb a helyzet: köd telepedett a tájra, akármerre néztem. Azt sem láttam, hova lépek. Az erdő kísértetiesen csöndes volt: a madarak nem csiripeltek, a bogarak nem zümmögtek, a vadak nem ordítottak. Olybá tűnt, hogy egyedül vagyok itt - talán az egész világon nincsen már senki más.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.05.16. 13:12 1 komment

Címkék: segítség elmélkedés

Gyerünk anyu, csináld! Ne add fel!
Itt vagyok, veled
lépdelek
hallom, ahogy szíved sóhajt, s
érzem testmeleged.
Itt vagyok veled, hisz’ úgyis tudod.
Én vagyok a csepp, mely arcodat felsózza
és vagyok a só is, mi fájdalmadat oldja
vagyok a mozdulat, mi megállítja kezed,
amikor a fa levelét
szórakozottan letépni indul
és általad simogatom a játszótér illatú
tavaszi rügyeket.
Távolodom – érzem –
s mégis
egyre közeledek.
Százötven hét – hát mi az!
Semmiség!
- Aligha. -
Közös életünk alig egyharmada.
Alig több, mint száznyolc leborulás!
Kezedben a mala, számold a mantrát
om mani peme hung-
számold és csináld
és közben
egyszerűen
csak
gondolj rám…
Kérlek.
Itt vagyok – benned.
A részeddé tettél.
Egy vagyok veled s te velem eggyé
lettél.
Nem mentem messzire. Ha kinyújtod kezed
mindenütt megtalálsz
csak hunyd le a szemed és emlékezve
-nagyokat sóhajtva -
lélegezz!

Szeretlek anyu, ezt soha ne feledd.

Szerző: Szivembendobog_vendég  2014.05.04. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: vendég emlékezés Virág Lili

Az alábbi történetet Erika küldte be. Kisfiát, Gergőt SIDS (hirtelen bölcsőhalál) következtében veszítette el.

 

Nehezen tudom még a betűket is leírni…….Gergő 58 naposan 6 hete örökre elaludt. Bölcsőhalál. Értelmetlen, fájó. És a kínzó lelkiismeret furdalás, hogy miért nem álltam felette azokban a percekben? Hogy miért volt fontosabb a házimunka?

Az a hiányérzet, az az üresség amit maga után hagyott, elviselhetetlen. Sokszor csak nézek magam elé, és szeretnék utána menni. Még akkor is, ha itt van a 10 éves lányom, akit fel kell nevelni, akinek szüksége van rám.

De kegyetlenül nehéz mindennap eljátszani, hogy jól vagyok, hogy „már” összeszedtem magamat, mert ez nem a valóság. Összegömbölyödve, zokogva lenne jó.

Miért velünk történik mindez? Miért született Gergő, és hogy tudott minket így itt hagyni? Igen, a kérdésben a haragomat is beletettem, haragszom Rá, hogy ennyi fájdalmat okoz. És a következő percben szégyellem magam, hát milyen anya vagyok én? Kérdések folyton, amik zakatolnak, amikre senki nem tud választ adni. És ŐT sem képes senki és semmi visszaadni.

Hogyan lehet ezt túlélni?  És hogy lehet az ünnepeket? Hogy Neki már semmit nem vehetek, hogy Ő már nem fog tortát enni?!  Persze ezt is végig kell csinálni, hiszen mindenki azt várja, hogy tegyem a dolgomat, de Gergő életét nem lehet nem megtörténté tenni.  Emlékezni  AKAROK! Még akkor is ha fáj, mert magam előtt látom a patológián, és úgy fekszik ott, mintha csak aludna. A bomlott agyammal pedig azt mondom a férjemnek, hogy haza akarom hozni, hiszen csak alszik. Akkor láttam Őt utoljára, nem bírtam a boncolás után már megnézni. Foszlányok jutnak eszembe azokról a napokról, szinte gépiesen tettünk mindent. De kegyetlen volt 3 napig a kórházba naponta visszamenni, hogy választ kapjunk arra, miért is hagyott itt minket. És amikor közölték, hogy semmi szervi baja nem volt, azt hiszem az volt a legkegyetlenebb mondat.  Egy egészséges gyerek,  aki elalszik, és nem ébred fel többé. Csak remélni tudom, hogy szépet álmodott, és érezte a szeretetünket.

Szerző: Szivembendobog_vendég  2014.04.23. 08:31 Szólj hozzá!

Címkék: vendég gyermekhalál

A következő írást Edit küldte be. Még pár hónappal ezelőtt láttam a képeit a facebook-csoportban, akkor kértem meg, hogy írjon arról, hogyan is segít neki a kreatív munka a gyászban. 

 

3 és fél hónappal ezelőtt nagyon fordult velem a világ. Olyan történt velem, amitől mindenki retteg: elveszítettem a gyermekemet.

Zakariásról már a 16. héten tudtuk, hogy különleges baba, van +1 kromoszómája. Ilyenkor szinte mindenki a megszakítás mellett dönt. Nálunk a döntés sok évvel ezelőtt megszületett már: ha lesz olyan gyermekünk, aki nem egészséges, akkor sem dobjuk el magunktól.

Nem volt könnyű annak az elfogadása, hogy nem lesz tökéletes, mint a testvérei. Igen, én így  láttam, hogy nem tökéletes. Mégis viszonylag gyorsan ment és pár hét elteltével nyugodtan, boldogan vártam Őt. A későbbi Uh-okon minden rendben volt, a Down szindrómának semmilyen jelét nem látták, én kitűnően éreztem magam… lehet, hogy nem is Down-baba???

4 hét volt már csak a kiírt időpontig, mikor egyszer csak nem mozgott. Ügyelet, UH. Nincs szívműködés. Egy világ omlott össze. A boldogságot felváltotta egy elviselhetetlen fájdalom. Nem részletezem az érzést, mert pontosan tudjátok, mit éreztem.

Először a temetésre készítettem albumot. Neki. Beletettem sok-sok boldog családi fényképet, ami még akkor készült, mikor a pocakomban volt. Nagyon-nagyon vártuk és szeretjük Őt.

 

 

A fotók mellé kerültek levelek, amiket mi írtunk neki a férjemmel és rajzok, amiket a lányaink rajzoltak Róla vagy Neki. Jó volt készíteni, vele foglalkozni, neki csinálni valamit, ha már nem gondozhattam, nem szoptathattam, nem tarthattam a karomban. Így vele is „tölthettem” egy kis időt. 

Az albumot a koporsóba tettük sok játékkal, amiket a lányaink választottak ki neki.

Szerző: Szivembendobog_vendég  2014.02.21. 20:20 Szólj hozzá!

Címkék: kreatív vendég emlékezés

Érdekes cikkre leltem a minap: egy amerikai fotós arra kérte a modelljeit, hogy egészítsék ki a következő kis mondatot: "Nem a __________ vagyok". Mindezzel azokra a sztereotípiákra akarta felhívni a figyelmet, hogy egy-egy esemény, vagy jellemvonás mennyire meg tudja határozni egy ember megítélését. A portrék között van jó néhány egészen sokkoló kép is: pl. a haláltáborokat megjárt asszony arcképe alatt "Nem a számom vagyok" felirat olvasható, vagy a félkezű férfi azt írta: "Nem az amputációm vagyok". 

Én valószínűleg azt írnám: "Nem a gyászom vagyok."

Szerző: anna_over_the_moon  2014.01.20. 08:52 Szólj hozzá!

Címkék: gyász elmélkedés továbblépés

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (János 3,16)

Az elmúlt két karácsony alkalmával mindig terhes voltam. 2011-ben Eszterrel, 2012-ben a "vigaszbabákkal". Egyikük sem áll velünk a fa körül, most, 2013-ban. Pedig Eszternek már minden bizonnyal csillogott volna a szeme a csillagszórók fényében, és az is lehet, hogy selypítve, raccsolva, de elénekelte volna nővérével a Kiskarácsonyt. Teletömte volna magát szaloncukorral, amit a fa alsóbb ágairól lopkodott le, és csokis kézzel tépte volna le a papírt az ajándékokról.

2011-ben - emlékszem - készítettem egy fotót, a hasam elé tartva egy kis angyalkát, háttérben a feldíszített fa. Azóta se bírtam ezt a képet megnézni, az angyalkát pedig rég kivittem a temetőbe.

Szerző: anna_over_the_moon  2013.12.25. 19:48 Szólj hozzá!

Címkék: ünnep emlékezés továbblépés

"Anyám azt mondta, a megölt kisgyerekek ott sírnak az asszonyok álmaiban, s nem tudja az anya megszoptatni őket. Én nem öltem meg őket, maguktól mentek el, mégis sírnak az álmaimban."

(Részlet Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák c. könyvéből)

 

2012.02.14. (5 és fél hét)

Azt álmodtam, hogy Eszter a 30. héten megszületett. Elvitték, és én a gyermekágyas osztályon kerestem. Meglepően könnyen tudtam szülés után sétálni. A kórteremben, ami inkább egy tornateremre hasonlított, egymás hegyén-hátán feküdtek az anyukák a kisbabáikkal. Elmentem egy ágy mellett, ott a volt kollégám felesége feküdt a második kislányával, akinek Eszter (valami) volt a neve. Szerencsére nem ismert meg, mert én nem akartam vele beszélgetni, és elmesélni, hogy Eszter meghalt. Mert addigra a kisbabám már nem Eszter volt, hanem egy másik baba.

Aztán elvitték mellettem a kisbabámat, de nem mutatták meg. Nem is szóltak, hogy ő az, de én tudtam, mert olyan pici volt. Be volt bugyolálva, még a feje is. Aztán mégis valahogy megláttam a hajacskáját, ami hosszú volt, és göndör. Aztán az arcát is: Sári-arca volt, és mosolygott. Az arca nem egy újszülötté volt, hanem egy nagyobb gyereké - talán Sárié.

Szerző: anna_over_the_moon  2013.12.11. 08:55 Szólj hozzá!

Címkék: álom lelki dolgok

Itt az ideje, hogy jó híreket is megosszunk Veletek itt a blogon. Én pedig vettem magamnak a bátorságot, hogy én írjak elsőként állandó írónk, bognart első kislányának születéséről.

Nadine a tervezettnél picit korábban, november 30-n született, közel 3 kg-val. Ő is és anyukája is jól vannak!

Kedves Nadine! Üdvözöllek itt köztünk, és kívánok Neked és szüleidnek nagyon sok örömöt és boldogságot!

Szerző: anna_over_the_moon  2013.12.05. 08:21 4 komment

Címkék: gyólyahír

Szülinapi zsúrra hívtak meg minket múlt hétvégén a barátainkhoz. Nem hívjuk egymást minden nap, de azért elég jóban vagyunk, ráadásul elég sokat is segítettünk nekik, és viszont. A kislányuk, aki egy csupa mosoly kis dumaláda, most lett 3 éves – élete első 1 évében szerintem semmit nem kellett neki venniük, mert mindent tőlünk kaptak, és azóta is szállítjuk az ilyen-olyan kinőtt/megunt gyerekcuccokat. Persze ugyanez igaz lett volna visszafele is, ha Eszter megszületett volna…

Mi értünk elsőnek hozzájuk. A nappaliban csak az apuka és a kislány volt, az anyuka még az utolsó simításokat végezte a buli helyszínéül szolgáló szuterénben. Szokás szerint levetkőztettem a gyereket, mielőtt a csizmámat kezdtem volna lehúzni – ekkor jött föl az anyuka a lépcsőn. Mivel guggoltam, lábtól felfelé vezettem végig rajta a tekintetemet. Egy ideje megvan az a rossz szokásom, hogy minden nőnek leginkább a hasát nézem meg, csak hogy tudjam, hova soroljam… Itt fagyott le a mosoly az arcomról: a hasa alapján legalább 5 hónapos terhesnek tippeltem. Rákérdeztem, bólintott, én meg kipréseltem egy „gratulálok”-ot, de gyanítom, nem hatott túl őszintének. Egész este nem hoztam szóba a témát, feltűnően kerültem a szemkontaktust, és amikor másoktól halottam, hogy arról beszélgetnek, hogy milyen durva volt neki az eleje (vagyis rajtunk kívül mindenki tudott a terhességről már korábban is), igyekeztem nem odafigyelni.

Szerző: anna_over_the_moon  2013.11.21. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: barátok terhesség lelki dolgok

Jó kritikákat olvastam róla, ezért már egy ideje rágtam a párom fülét, hogy menjünk el, és nézzük meg a Gravitáció c. filmet. Mindig is érdekelt az extrém helyzetbe került emberek döntéseit bemutató történetek, bár kétségtelenül a legtávolabb az asztronauták világa áll tőlem. Persze, tudtam, hogy ez a film nem erről szól. Ez az írás sem filmkritika, a blognak nem ez a célja, mégis, úgy érzem, így könnyebb elmondani, amit gondolok.

Erősen spoileres írás következik, úgyhogy aki még nem látta, de meg szeretné nézni, most inkább ne hajtson tovább.

gravity-detached.jpg

Szerző: anna_over_the_moon  2013.11.14. 08:48 Szólj hozzá!

Címkék: lelki dolgok továbblépés

Az alábbiakban megpróbáltam összegyűjteni azokat a filmeket, amik segíthetnek a gyászfeldolgozás során. Sajnos konkrétan perinatális gyásszal és korai gyermekhalállal kapcsolatos alkotások nem igazán születtek/nek, ezért az alább felsoroltak nem specifikusan ugyan, de a halállal, a halál utáni "léttel", a gyász feldolgozásával foglalkoznak. Úgy gondolom, hogy sokszor, ha nem is közvetlenül a saját tragédiánkat látjuk benne, mégis segíthet, ha másként nem, akkor egy alapos, lelkünket könnyítő sírással.

Az ötletekért külön köszönet az Angyalok Szülei fórum tagjainak és a facebook-csoportnak!

Szerző: bognart  2013.11.11. 07:00 6 komment

Címkék: film segítség gyász továbblépés

azt mondod hidegebb lett
a hangom
jeges mint a decemberi szél
a szavak kopognak mint a jégpáncél
kékjén az oda nem illő tűsarok

kemény lettem
igen
lelkem sóval szórta be ez az év
és még egy másik
amikor mozdulatlansággal tüntettek az angyalok
azóta csak hízik
hízik a kéreg a csontomon
s torkomhoz dermesztő mondatok dörgölőznek

sajnálom

sajnálom magamat
az el nem zenélt lágy szólamokat
és sajnállak téged ki fázva olvasod e sorokat

vedd a kabátom
kesztyűt
sálat
régi magamat
vedd és menj
és hagyd itt nekem a fagyot

Szerző: Szivembendobog_vendég  2013.11.09. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: Virág Lili

A következő dal kicsit talán az oldal, de mindenképpen az én ars poetica-m is lehetne. Ahogy a blog leírásban is írtam, a gyász olyan, mint egyedül bolyongani egy sűrű erdőben, ahol nagyon könnyű eltévedni.

Dalszöveg angolul és magyarul a hajtás után.

Szerző: anna_over_the_moon  2013.11.07. 08:00 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása