Az alábbi poszt a 2013-as Terézanyu pályázatra íródott. A téma az Anya-lánya kapcsolat volt. Anyukám unszolására jelentkeztem, és Eszterről akartam beszélni. A pályázaton amúgy is tabudöntést vártak, és én azt gondoltam, ennél nagyobb tabu ugyan mi lehetne már? Persze, nem nyertem, amit egyébként nem bánok, de az azért kicsit rosszul esett, hogy erről sem egy telefon, sem egy e-mail nem érkezett. Mint egy elcseszett állásinterjú után.

Mindenesetre ha már dolgoztam vele, legalább Ti olvassátok, a hajtás után.

Anyu, gyere, ülj ide mellém, és fogd meg a kezem! A lányomról szeretnék beszélni Neked! Nem, most nem Sáriról, hanem Eszterről akarok mesélni.

Tudod, amikor Eszter megszületett, azt gondoltam, hogy ő a legtökéletesebb baba, akit valaha is láttam! Az újszülöttek általában nem szépek, de Eszter gyönyörű volt. Fogtam a karomban a 2 kilós kis testét, és gyönyörködtem. Anyu, én olyan büszke voltam rá! Sajnos nem tudok fényképet mutatni róla, de el tudom mesélni, milyennek láttam. Sűrű, fekete haja, kerek, békés arcocskája és széles arccsontja volt; nagyon hasonlított a nővérére. Eszternek mondjuk vékony kis szájacskája volt, nem úgy, mint Sárinak, aki az én húsos ajkaimat örökölte. Tudod, Eszter tényleg tökéletes volt.

Tökéletes, de halott.

Miközben a könnyeimtől alig láttam, nem tudtam levenni róla a szemem. Csak néztem őt, és arra gondoltam, hogy most minden vonását olyan erősen bele kell égetnem az elmémbe, amennyire csak lehet. Most kell megjegyeznek a bőrének az illatát és érintését, mert ez az első és utolsó alkalom, hogy a kezembe tarthatom őt. És Anyu, én össze-vissza puszilgattam az arcát –még langyos volt a bőre-, mert azt szerettem volna, ha így megy el tőlem.

Anyu, szerinted tudta a lányom, hogy mennyire szeretem, mennyire várom, mennyire akarom őt?

Anyu, be kell vallanom Neked, hogy ha akkor alkut köthettem volna az ördöggel, cserébe Eszter életéért, megtettem volna. Azt kívántam, bárcsak én haltam volna meg. Tudom, hogy haragudtál volna rám – talán jogosan -, de Anyu, kérlek értsd meg! Te is tűzbe mennél értem: én is ugyanezt éreztem! Azt hittem, rossza anyja voltam ennek a kislánynak, mert nem tudtam neki életet adni. Mert nem vettem észre, hogy rosszul érzi magát a méhemben, és a hely, amelynek mindentől meg kellett volna óvnia, megölte. Igen Anyu, magamat hibáztattam, mert ha fizikai oka nem volt a halálának, akkor minden bizonnyal valami magasztosabb erő vette el tőlem a gyerekemet! Ne mondd, hogy ez nem igaz, Anyu, ezt nem tudhatod! Én sem vagyok tökéletes, követtem el hibákat az életemben, amelyekért lehet, hogy Eszter halála volt a büntetés! Hát milyen anya vagyok én: gyerek nélkül?

Azt mondod, ez hülyeség, és mégis jó anya vagyok? Anyu, annyira idegesít, hogy állandóan ellent mondasz nekem! Miért gondolod, hogy mindent tudsz rólam, miért gondolod, hogy nem vagyok rossz anya?! Mert annak ellenére, hogy az egyik lányom meghalt, a másikért talpra tudtam állni? Ó, Anyu, be kell vallanom, az első időkben meg sem láttam az élő lányomat! Eszter minden gondolatomat, minden tettemet kisajátította! Csak Eszter létezett, mert nem létezett.

De Sári csodálatos volt: a maga 4 fiatal kis évével jobban megértett engem, mint én magamat. Kézen fogott az empátiájával, és azt mondta: „gyere, Anya, játszunk tovább!”. És én ránéztem a másik lányomra, aki tele volt energiával, olyan őszinte, tiszta élni akarással, amilyennek csak a gyerekek bírnak, és engedtem, hogy játszunk tovább. Akkor megértettem: bárki bármit is mond, nekem két lányom van. Sári, akivel játszhatok, és Eszter, akire gondolhatok. Úgyhogy Anyu, ne mondd nekem, hogy kijöttem a gödörből, mert én egyedül sehova nem mentem. A másik lányom hozott ki onnan!

Tudod, Anyu, Eszter halála óta eltelt 15 és fél hónapban sokat gondolkodtam az életemen. Még Rád is dühös voltam néha, mert miért adtál nekem ilyen életet? És miért nem mondtad el az elején, amikor még nekem nem volt lányom, hogy micsoda iszonyatos kín elveszíteni egy gyereket? Pedig Te sajnos tudtad… Anyu, azt gondoltam, hogy ha igazán törődtél volna velem, erre felkészíthettél volna, hogy én dönthessem el, akarom-e vállalni ezt a kockázatot?  Aztán eszembe jutott, hogy ha Eszter nem lett volna, akkor talán nem tudom meg, milyen szörnyű ez a fájdalom, de akkor azt sem tudnám, hogy mennyire lehet szeretni őt! Nem annak örülök, hogy meghalt, hanem annak, hogy ő megtörtént velem!

Anyu, tudod, azt hiszem, még meg sem köszöntem, hogy nem szóltál előre. Anyu, köszönöm, hogy sosem kérdőjelezted meg az érzéseimet, nem mondtál olyanokat, hogy „majd lesz másik gyereked!”, vagy „szedd már össze magad, nem bőghetsz örökké!”. Ha arra volt szükség, csak csendesen odajöttél és átöleltél, de ha úgy érezted, tudsz valamit mondani, valami vigasztalót, akkor megtetted! Anyu, köszönöm, hogy Tőled soha nem kellett bocsánatot kérnem a gyászom miatt! És Anyu, köszönöm Neked az életemet. Igen, pont ezt az életet, Sárival, Eszterrel és Eszter nélkül!

Anyu, azt hiszem, most már nem kell aggódnod miattam, mert jól vagyok. A lányaim a helyükön vannak: Sári a karomban, Eszter a szívemben. Tudod, Anyu, mit jelent az Eszter név? Azt, hogy „csillag”. Szerintem ez nagyon találó, mert Eszter valóban olyan, mint egy csillag. Nappal nem látjuk, nincs velünk, de tudjuk, hogy ott van. És minden éjjel, amíg világ a világ, pontosan ugyanazt az utat járja be az égen, bekacag az ablakon, és kicsit meghint minket a fényével. Olyan szép, olyan békés, olyan tökéletes! Az én kislányom!

Anyu, ugye kijössz velem a temetőbe? Igen, szerintem is vigyük ki Sárit is!

Szerző: anna_over_the_moon  2013.06.25. 08:00 2 komment

Címkék: család támogatás halvaszülés

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr205367195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsinap 2013.06.25. 14:04:46

A másikhoz anno nem írtam, de most újra eszembe jutott, hogy az a csaj, nekem amúgy is unszimpatikus, de nagyon, és ha jól rémlik a második gyereke nemrégen született, nyilván, hogy nem díjazott volna egy ilyen írást. Pedig nekünk itt mindannyiunknak nagyon fontos lett volna. Annyira ritkán kerül szóba, hogy ilyen dolgok megesnek. Olyan kevesen beszélnek róla. Azt hittem halottak napján, vagy húsvétkor legalább a gyerekes műsorokban szó lesz róla, de semmi.

Kürthy_1 · http://jesabelle.blog.hu/ 2013.06.25. 16:02:33

Nyelem a könnyeket...én immár 50 éve nézek egy csillagot az égen. Csabikáét. És tudom, amíg élek, ott ragyog! A testvérem volt.