A alábbi posztot Erzsi küldte be. Erzsi a nagynéném, három terhességből két élő gyereke van. Ebben az írásban első kisbabájáról emlékszik meg, aki valamikor a kilencvenes évek elején halva született. Az azóta eltelt huszon-egynéhány évben a nagynéném hosszú utat járt be, sok családi krízist túlélve jelenleg tanár és jógaoktató. Köszönöm neki ezt a posztot.  

A veszteség nagyon sokféle lehet és gyakran azt is veszteségnek nevezzük, ami valójában soha sem volt a miénk, tehát el sem veszíthettük. Vagy mégis? Mondjuk, egy álláspályázaton nem te nyersz, mert van egy másik, aki talán nem is jobb, de egy szó, mint száz Te vagy a vesztes. Miért is? Egy lehetőség, egy remény úszott el és az még a pontos okát sem tudod. De kell találni valamit választ a miértre. Van, aki mindig a körülményeket hibáztatja és így jó sok tüskét növeszt, hogy megvédje magát a rengeteg ellenségtől. Van, aki magában keresi az okot. Azt hiszem én is ide tartozom. Aztán, ha elég gyakran ismétlődnek a hasonló helyzetek, akkor lassan egy belső meggyőződéssé válik, hogy Te vagy az alkalmatlan, tehetetlen a párkapcsolatban, munkahelyen, és még sorolhatnám a lehetséges élethelyzeteket. De mi van akkor, ha a veszteség egy nő legmélyebb identitását érinti, felvetve ezzel azt a kérdést, hogy alkalmas-e anyának? S, ha nem akkor nőnek mondhatja-e még magát?

Két gyermekemet veszítettem el. Az egyiket meg sem nézhettem, a másik szerencsére él, de nem velem, és már évek óta nem beszéltünk.

Először az első gyermekemről szeretnék mesélni.

Első terhességem szinte a kezdettől tele volt problémákkal, így hosszú hónapokat töltöttem kórházban. A helyzet csak romlott, de küzdöttek az orvosok, és küzdöttem én is. Közben megmozdult a baba, ami maga volt a csoda. Teljes ágynyugalomra voltam ítélve, így a minden figyelmemet tényleg a bennem növekvő új élet töltötte ki. Minden rezdülését éreztem, és amikor egy viharos éjszakán föladta és vele együtt én is, még csak meg sem nézhettem. Úgy a 27-28 hétben voltam. Az orvosok szerint ez határeset, és hogy jót tegyenek velem, vetélésnek nyilvánították.  Meg sem tudtam gyászolni. Hogy lehet meggyászolni egy gyermeket, akinek a pici teste egy vödörbe került? Hogy lehet meggyászolni egy gyermeket, akinek még nevet sem adhattam, mert nem árulták el, hogy fiú vagy lány? Csak a fizikai fájdalom emléke maradt meg, ahogy a folyosón vajúdok, miközben a szülőszoba hangos az újszülöttek sírásától. Aztán még évekig égetett, az az érzés, sőt meggyőződés, hogy én szúrtam el valamit, vagy ami még rosszabb, hogy eleve „gyárilag hibás termék vagyok”: egy nő, aki még a gyermekét sem tudja kihordani. Ez rányomta a bélyegét a házasságomra is. A férjem, a terhesség alatt nagyon támogató volt, egyszerre türelmetlen lett. Nem értette a búskomorságom, és szerette volna visszamenőleg is megkapni azt a figyelmet tőlem, amit a kórházi hónapok alatt a baba miatt nélkülöznie kellett.  Az orvosok nem tudták eldönteni, hogy miért történt így, és a fiam megszületéséig velem volt a rettegés: mi lesz, ha megismétlődik még egyszer.

Szerencsés vagyok, mert a második és a harmadik terhességem és szülésem problémamentesen zajlott.  De ez nem változtat azon, hogy egy csodálatos élet esélyének az elvesztése már velem marad. Nem tudom milyen lett volna Zoé, mert azért elneveztem a lányomat.  Talán azok a hónapok, amit együtt töltöttünk, mégsem voltak hiába valók. Én átéltem a szenvedés, az aggódás, a reménytelenség bugyrait. De megtapasztaltam a boldogságot, szeretetet, a mindenek feletti reményt és összetartozást a gyermekemmel.  Azt hiszem vele éltem meg először, hogy mit is jelent: anyának lenni.

Szerző: Szivembendobog_vendég  2013.06.27. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: terhesség vetélés vendég halvaszülés

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr325377886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.