Drága Kisfiunk!

Ha a Sors kegyes lett volna hozzánk, ma kellett volna megszületned. Ehelyett már 21 hete a hiányoddal küzdünk.

Még mindig nagyon fáj, hogy nem ölelhettünk magunkhoz, nem becézgethettünk, nem vihettünk haza. Az idő ugyan sokat segített, mert már nem mindig kúszik könny a szemembe, ha Rád gondolok, de gyakran érzem úgy, szétfeszít, megfojt a bennem ragadt szeretet, amit Neked kellett volna adnom.

Itt ég mellettem az érted gyújtott gyertya és elmerülök a lángjában... Vajon helyes kisfiú lettél volna? Nekünk biztosan. A tanulás biztos ment volna, bár valószínűleg a sokszor a pokolba kívántad volna  a pedagógus anyukád, aki egyfolytában nyüstöl... :) Kísértelek volna az oviba, isibe, ápoltalak volna, ha beteg vagy. Együtt sírtam volna veled a bánatodban és együtt nevettünk volna a vicces dolgokon. Később eljártál volna Apával kettesben horgászni, ahol kibeszéltétek volna a csajokat, meg engem.

Elhoztad volna bemutatni a barátnődet, majd egyszer kisfiús mosollyal jelentetted volna be, megnősülsz, babátok lesz. De ha felnőve, családosan is, mindig-mindig a mi kicsikénk maradtál volna!

Istenem! Hisz így is az vagy... a mi elsőszülött kisfiunk. Emléked végigkíséri életünket. A testvéreidnek büszkén fogom mesélni, hogy volt egy bátyjuk, aki kitaposta nekik az utat. Aki megtanított bennünket az élet valóban fontos dolgaira és talán még jobban szeretni.

Nem tudom, van-e bármi is az életünk vége után, de szeretném hinni, hogy békés, nyugodt helyen vagy. Szeretném hinni, hogy figyelsz minket és olyan őszinte bölcsességgel terelgetsz minket a helyes irányba, amilyennel csak a tiszta gyermeki lélek bír. Hiszem, hogy segítesz majd nekünk, amikor testvért szeretnénk Neked, és jó bátyhoz híven vigyázod majd minden mozdulatát.

Remélem abban a rövid időben, amit velünk töltöttél, érezted, hogy nagyon-nagyon szeretünk! Most búcsúzom. Nem tudom, írok-e még, de azt hiszem, ez nem is fontos, hiszen a gondolataimban sokszor beszélgetek Veled és a szívünkben is mindig helyed lesz. Nagyon hiányzol nekünk!

Szerető Anyukád.

 (2012. szeptember 16.)

Szerző: bognart  2013.07.16. 07:00 Szólj hozzá!

Címkék: gyász levél veszteség

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr445379572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.