Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

(Ady Endre)

Párizst "vigaszdíjként" kaptam. Mindig is vágytam oda, a Szajna-partra, a múzeumokba, a tömény kultúra fellegvárába, de mindig volt más, volt fontosabb, mint Párizs. Aztán 2012. januárjában hirtelen semmi sem lett fontos. Az sem, hogy lássam Párizst. Mégis megvettük a repülőjegyet, és három hónappal később, a terhesség alatt felszedett kilókkal, a még mindig tejtől duzzadó melleimmel elrepültünk a világ legromantikusabb városába, azért, mert én így akartam.

Mindent végigjártunk. A klasszikus turista-célpontoktól kezdve a titkos, de annál érdekesebb helyekig, metrózva, buszozva, biciklizve, minden múzeumra érvényes bérlettel mindent, de mindent megnéztünk. Persze, Párizsra egy élet sem elég. Egy barátom szerint 20 000 látnivaló van, nos, 6 nap alatt természetesen nem lehetett bejárni az összeset. De én úgy éreztem, hogy a Párizsból kapott szelet életre szóló élményt adott.

Pedig végig az járt a fejemben, hogy nekem nem kellene itt lennem. Nekem egy akkor 3 hónapos kisbabával kellene töltenem a napom 24 óráját, és vele minden bizonnyal nem sétálnék a Szajna-parton, és nem bóklásznék a Louvre-ben órákat. 

parizs.jpg

De én Eszter helyett Párizsban voltam. És Párizsban tavasz volt, a Notre Dame-nál rózsaszínben virágoztak a cseresznyefák, a turisták elözönlötték a híres és kevésbé híres helyeket, és én megkóstoltam a csigát, ami erősen fokhagyma ízű volt. Az egész olyan volt, mint egy elcsépelt, klisékkel teli amerikai szirupmozi, de valójában ez volt a színtiszta igazság: Párizst nem érdekelte a veszteségem, nem tudta, hogy minek az árán jutottam el ide, ő csak felkínálta nekem magát, minden giccsével, és minden értékével együtt. Csak rajtam múlt, hogy mennyit tudok befogadni belőle.

Végül is, jó volt Párizsban. Azt mondják, az embernek vagy London, vagy Párizs tetszik. Én mindkettőben jártam. London lenyűgözött, Párizsba viszont beleszerettem. De akkor ott a Szajna-parton, Ady versének soraival a fülemben a világ összes Párizsát odaadtam volna azért, hogy kialvatlanul, kócosan, kövéren és slamposan szoptathassam Esztert valami kinyúlt pólóban... otthon...

Szerző: anna_over_the_moon  2013.08.08. 10:37 Szólj hozzá!

Címkék: gyász

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr895450881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.