Már több, mint egy hét eltelt. Az első pár napot otthon-otthon töltöttük, hogy eltereljük a figyelmünket, de csütörtök óta megint csak ketten vagyunk. Voltam dokinál, fizikailag minden rendben. Lelkileg kevésbé.

Ez most más. Vacakul hangozhat, de ezúttal talán a hogyan és a miért jobban fáj, mint maga veszteség ténye. Tavaly áprilisban a fiamat gyászoltam, most az elvesztett lehetőséget. Kicsi volt még, és azt hiszem nem is mertem annyira kötődni hozzá...

Lehet éppen ez volt a baj. Vagy, hogy túl sokat gondoltam Szabira. Vagy, hogy mások gyászáról olvastam. Vagy ez a büntetésem, amiért olyan könnyen lemondtam a fiamról. Vagy tényleg csak egyszerűen pechesek vagyunk...

Most már mindegy. Újra talpra állunk. Már úgyis van benne gyakorlatunk...

(2013. január 28.)

Szerző: bognart  2013.08.26. 07:00 Szólj hozzá!

Címkék: gyász terhesség vetélés veszteség

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr175422825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.