Az alábbiakban megpróbáltam összegyűjteni azokat a könyveket, amik segíthetnek a gyászfeldolgozás során. Az ötletekért köszönet az Angyalok Szülei fórum tagjainak és a facebook-csoportnak!

  • Alice Sebold: Komfortos mennyország
  • Angela Körner-Armbruster: Halva született leány

anna_over_the_moon: "Nagyon nehezen beszerezhető, vékonyka könyv, amelynek olvasása során többször éreztem, hogy ezt akár én is írhattam volna. A maga korában nyilván hiánypótló könyvben nekem a legjobban az tetszett, hogy elmondta, mi vár majd rám a gyászban."

  • Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

anna_over_the_moon: "Hihetetlenül tragikus -sajnos igaz- történet egy családról. Az anya 3. terhessége 7. hónapjában tudja meg, hogy 2 éves kislánya egy nagyon súlyos, végzetes betegséggel küzd, amely során rövid idő alatt teljesen le fog épülni, majd végül meghal. A szülés után kiderült, hogy második kislánya is örökölte ezt a betegséget, de számára még van remény. A diagnózistól a kislány haláláig az anya vallomása a történet. 

Bár át tudtam érezni az anya fájdalmát, azért volt valami ebben a könyvben, ami zavart - de lehet, hogy csak én nem voltam elég megértő, nem tudom... Például hogyan lehet egy halálos beteg, mozgásképtelen, vak gyereket hátrahagyva 1 hétre elmenni nyaralni csak azért, mert már nem bírják tovább? Nem tudom... ez engem feldühített, bár tény, hogy nem voltam még hasonló helyzetben, így könnyű ítélkezni.

Volt viszont, ami nagyon megragadott: egyfelől a -magyarhoz képest- remekül szervezett francia egészségügy, hospice és pallatív ellátás - szerintem ebből érdemes tanulni, ill. az édesanya azon célkitűzése, hogy ha nem tud több napot adni az élethez, akkor adjon több életet a napokhoz. Végig ebben a szellemben neveli, gondozza a kis Thais-t, és nagyon finoman ír arról, hogy amikor a kislány már megnémult, megvakult és meg is süketült, hogyan tudnak mégis kommunikálni vele."

  • Anne-Dauphine Julliand: Egy különleges nap:

anna_over_the_moon: "Thais halála után 5 év telik el, a kislány születésnapja van. Ennek alkalmából az édesanya napját követhetjük nyomon, ahogy visszaemlékezik kislányára, a betegségére, halálára, és a gyászra.

Számomra ez a könyv érdekesebb volt, akkor is érthető, ha az elsőt nem olvastad. Itt is volt pár furcsa reakció, amit nem igazán tudtam hova tenni, de a gyászunkban nem egyformán viselkedünk. Ugyanakkor a könyv szép lenyomatát adja egy veszteséggel küzdő család mindennapjainak, hogy hogyan dolgozták fel egymásba kapaszkodva a tragédiát, hogyan küzdöttek meg együtt újra a betegséggel, hogyan találtak vissza egymáshoz, és hogyan élik mindennapjaikat úgy, hogy a kislányuk emlékét őrzik."

  • Carol Bowman: Visszatérés a mennyekből
  • E. Mehren: Born too soon
  • E. Mehren: After the darkest hour the sun will shine again
  • Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik
  • Felszeghy Csaba: Eőke fehér könyve
  • Gyura Barbara: Kegyes csalás
  • Gyura Barbara: Nail
  • Hidas György - Raffai Jenő - Vollner Judit: Lelki köldökzsinór
  • John W. James-Russel Friedman: Gyógyulás a gyászból
  • Jon Krakauer: Út a vadonba

É.I.: "Az egyik kedvenc könyvem. Az író hegymászó és újságíró, aki megírta Chris történetét (film is készült belőle). A fiú sokban emlékeztetett a fiamra, legalábbis, ami a szabadságvágyát és a természetszeretetét illeti."

  • Jostein Gaarder: Tükör által homályosan

H.B.B.: "Egy súlyosan beteg, halálra készülő kislányról szól, akinél megjelenik Isten egyik angyala és sokat beszélgetnek. AZ angyalt a földi világ dolgai érdeklik, a kislányt meg az "Égi" világé."

  • Justin Cronin: A szabadulás
  • Lindsay Nicholson: Living on the Seabed

H.B.B.: "Azt írja, hogy gyerek elvesztése esetén az ő kutatásai szerint (ő egy nagyon komoly újságíró, aki először a 35 éves férjét, majd pár évvel később a 8 éves lányát is elveszítette) a gyászfolyamat normális hossza 7 év (!). Tehát a környezünk elvárásai eléggé irreálisak. Arról is nagyon jól, és hosszan ír, hogy milyen hosszú távú következményei voltak a gyászának az élő lánya gyászának (pl. 3-4 évvel a nagylánya halála után is még)."

  • Lovász-Monostory Cecília: Született angyalok
  • Dr. Michael Newton: Lelkünk útja I., II., III.
  • Müller Péter: Benső mosoly
  • Németh László: Gyász (Azoknak, akiknek a fájdalma már nem annyira friss.)
  • Nicholas Wolterstorff: Korai sirató
  • Polcz Alaine: A halál iskolája
  • Polcz Alaine: Gyászban lenni
  • Polcz Alaine: Ideje a meghalásnak

anna_over_the_moon: "Nagyon szeretem Polcz Alaine-t. Tárgyilagos, de mégis megérint a stílusa. Nem giccses, nem fennkölt, de mégis a szívhez szól. Ez a könyve is ilyen. Megnyugtató olvasni."

  • Singer Magdolna : Asszonyok álmában síró babák

anna_over_the_moon: "Singer Magdolna könyvével akkor találkoztam először, amikor az első vetélésem után kétségbeesetten kerestem történeteket. Korábban azt hittem, babát csak az veszít el, aki nem vigyáz eléggé magára vagy a terhességre. Az Asszonyok álmában síró babák mutatta meg nekem, hogy ez nem így van: gyermeket gyászolni tulajdonképpen "normális" asszonyi sors."

  • Singer Magdolna: Áldatlan állapot

bognart: "Az első könyv, amit Szabi elvesztése után olvastam. Abban az időszakban került a kezembe, amikor képtelen voltam sírni, egyre csak halmozódott bennem a kiadatlan feszültség. Mások tragédiáját olvasva azonban megindultak a könnyeim, egyszerre sirattam az ő gyermekeiket és a miénket, amolyan igazi, megtisztító zokogás volt ez, ami után szinte megkönnyebbül az ember. Az sem mellékes, hogy ezen könyv olvasása során tudatosult bennem, valójában mennyire nem is vagyok egyedül."

  • Singer Magdolna: Boldogan éltek míg meg nem haltak...és azután?
  • Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban
  • Szemem Fénye Alapítvány: Angyalnak születtek I.-II.
  • Tamási Áron: Jégtörő Mátyás

B.S.: "Egy kicsi lélek köröz a ház körül, végül leszáll, fészket rak bennünk és megszületik belőlünk - azoknak ajánlom, akik gyermeket szeretnének, hitet ad, hogy végül megtöri a jeget Mátyás, a gyermek, de azt is kiolvashatjuk belőle, hogy meghalt gyermekünk lelke itt van velünk, körülvesz minket."

  • Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély

É.I.: "Zsolti balesete után nem sokkal olvastam (akkori lelkiállapotban egyszerűen képtelen voltam más típusú könyveket olvasni), akkor nekem sokat segített, mert "sorsként" értelmezve Zsolti balesetét, már nem tűnt annyira abszurdnak, valamiféle "magyarázatot" kapott."

  • Todd Burpo : Igazából menyország

G.S.: "A Viskó c. könyv gondolatai vezéreltek (van-e élet a halál után), hogy elolvassam ezt  kiadványt. Ezúttal már válaszokat kerestem, kapaszkodót, menedéket, hogy igen, valaki már járt ott, és igen, ott tényleg várnak ránk... egyszerre megnyugvás, egyszerre kísértés."

  • Verena Kast: A gyász
  • William Paul Young: A Viskó

G.S.: "Még a terhesség idején olvastam a Viskót... nem értettem, hogy akkor és ott miért került a kezembe az a könyv... aztán amikor meg kellett szülnöm a halott fiamat, csak a könyv gondolatai jártak az eszemben... hogy nem érthetjük meg, mi miért történik, hogy Isten mindenható, és mégsem... túl kevesek vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk az élet értelmét... honnan tudhatnám, hogy nem jobb-e ott most Botinak, mint nekem itt, aki nap mint nap zokogok a fájdalomtól, hiába van itt a másik tündéri fiam, nem tudja pótolni azt, aki elveszett... de bízom benne, hogy tényleg van élet ezután."

 

Szeretnénk, ha megosztanátok velünk a gyásszal kapcsolatos olvasmányélményeiteket. Nektek melyik könyv segített? Mivel? Melyik bizonyult kevésbé hasznosnak? A fentiekben felsoroltaktól teljesen független is lehet, akár szépirodalmi mű is, hiszen nem vagyunk egyformák, lehet egyikünknek talán éppen az általatok ajánlott kiadvány nyújt majd a legtöbbet!

Szerző: bognart  2013.11.04. 07:00 1 komment

Címkék: könyv segítség gyász továbblépés

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr305610064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása