Kezdetben gyűlöltem őket. A bárgyú vigyort az arcokon, a csöpögős pocaksimiket, a rinyálást az átalvatlan éjszakák miatt, a szokásos kismama-hisztit. Az összes facebook-ra posztolt ultrahang és babaképet, mindent, ami arra emlékeztetett, hogy másnak megadatott, ami nekem nem. A gondtalan babavárás örömét.

Persze, hogy ilyenkor potyogtak körülöttem a babák. Az orvosnál, a védőnőnél, az oviban, a hivatalban, a hülye bevásárlóközpontban - mintha beporzás lett volna a világban, vagy 3 hónapig nem adták a Barátok Köztöt , és ezért az összes férfi és nő gyereket csinált tévézés helyett! Itt-is-ott-is egy-egy nagy pocakú kismama gurult el előttem, a képembe dörgölve a megsemmisítő igazságot: nekik lesz gyerekük, nekem meg volt.

Közben az ismerősi körömben is egyre szaporodtak a gyerekvárók. Egy régi barátnőm akkor volt 4 hónapos, amikor Eszter meghalt. Próbált velem skype-olni pár héttel a szülésem után, de két udvariassági mondat után azt hazudtam, hogy mennem kell. Nem akartam sokkolni a részletekkel, de azt sem akartam tudni, hogy ő boldog. A másiknak pár hónapos volt a babája, amikor találkoztunk. Kértem, hogy a gyereket ne hozza magával - de természetesen elhozta. Mert szoptat. Én meg belül dühöngtem, hogy nem igaz, hogy nem bírta volna ki az a baba, ha egyszer cumisüvegből kapott volna tejet? (Mondtam mindezt úgy, hogy 4 évvel korábban én egy lépést sem tettem a kislányom nélkül...).

Az első terhesekkel volt a legrosszabb. Mert ők még minden rúgást eseményként könyvelnek el, amiről mindenkinek tudnia kell. Egyszerűen muszáj beszélgetést kezdeményezniük a hasukról, mintha ez a csoda csak velük történne meg. A második gyereket várókkal, nevelőkkel meg azért volt rossz, mert nekik él a második. A többediket várókkal meg azért, mert neki többszörösösen sikerült, ami nekem csak egyszer.

Az eszemmel persze tudtam, hogy nekem attól nem lesz jobb, hogy nekik is rossz. Mégis előfordult, hogy azt kívántam, hogy velük is megtörténjen. Nem azért, mert rossz ember vagyok, és nem is azért, mert másoknak is fájdalmat akartam okozni. De ezt akkor még nem tudtam. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy megértsem ezt magamról - addig küszködtem a lelkiismeretemmel, és a félelemmel, hogy ha mégis valami történik ezekkel a babákkal, akkor az én lelkemen fog száradni.

imb0630016.jpg
Forrás: www.inmagine.com

Cinikus voltam, és dühös. A sorstársakon kívül talán mindenki így látta. Szinte hallom, ahogy egy-egy pikírt megjegyzésem után összesugdostak a hátam mögött: "Annak ellenére, hogy meghalt a gyereke, azért nem kellene így viselkednie!" Kívülállónak, megbélyegezettnek éreztem magam, de valahol kiválasztottnak is. Egyfajta felsőbbrendűségi tudatom is lett attól, hogy átéltem minden ember legrosszabb rémálmát, ezáltal valamilyen keserű, de titkos tudás adatott meg nekem. Néha az volt az érzésem, hogy próféta vagyok, vagy szabadságharcos: én egyedül a világ boldog kismamái ellen! Nevetséges, ugye? Vagy inkább szánalmas...

Ma már tudom, hogy csak megértést akartam. Mert ezt a fájdalmat csak az értheti meg, aki átélte. Elképzelni előre nem lehet, mint ahogy a szülés fájdalmát sem tudod előre, amíg valóban nem érzed a méhösszehúzódásokat - ez is ugyanilyen. Hiába magyarázom a kisbabáját boldogan tologatónak, a tudata óvatosan megvédi őt attól, hogy valóban, velőbe menőig elképzelje a fájdalmamat. Végül is, jól van ez így, és ma már nem is haragszom rá. Csak tekintsen úgy a gyerekére, mint a legnagyobb kincsre, amit kaphatott az élettől.

Haragudtál/haragszol-e másokra, akik nem élték át azt, amit Te? Veszteséged után tudatosan kerülted a kismamákat? Megértették, hogy miért? Megpróbáltad elmagyarázni nekik a fájdalmadat? Mit gondolsz, lehet-e olyan valaha is, hogy már nem zavar más kismamák/anyukák látványa? Ha igen, akkor mi jelentette a fordulópontot?

Szerző: anna_over_the_moon  2013.06.19. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: gyász terhesség

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr455364143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása