Szülinapi zsúrra hívtak meg minket múlt hétvégén a barátainkhoz. Nem hívjuk egymást minden nap, de azért elég jóban vagyunk, ráadásul elég sokat is segítettünk nekik, és viszont. A kislányuk, aki egy csupa mosoly kis dumaláda, most lett 3 éves – élete első 1 évében szerintem semmit nem kellett neki venniük, mert mindent tőlünk kaptak, és azóta is szállítjuk az ilyen-olyan kinőtt/megunt gyerekcuccokat. Persze ugyanez igaz lett volna visszafele is, ha Eszter megszületett volna…

Mi értünk elsőnek hozzájuk. A nappaliban csak az apuka és a kislány volt, az anyuka még az utolsó simításokat végezte a buli helyszínéül szolgáló szuterénben. Szokás szerint levetkőztettem a gyereket, mielőtt a csizmámat kezdtem volna lehúzni – ekkor jött föl az anyuka a lépcsőn. Mivel guggoltam, lábtól felfelé vezettem végig rajta a tekintetemet. Egy ideje megvan az a rossz szokásom, hogy minden nőnek leginkább a hasát nézem meg, csak hogy tudjam, hova soroljam… Itt fagyott le a mosoly az arcomról: a hasa alapján legalább 5 hónapos terhesnek tippeltem. Rákérdeztem, bólintott, én meg kipréseltem egy „gratulálok”-ot, de gyanítom, nem hatott túl őszintének. Egész este nem hoztam szóba a témát, feltűnően kerültem a szemkontaktust, és amikor másoktól halottam, hogy arról beszélgetnek, hogy milyen durva volt neki az eleje (vagyis rajtunk kívül mindenki tudott a terhességről már korábban is), igyekeztem nem odafigyelni.

culs075485.jpg

Persze, nehezen ment. Nagyon-nagyon rosszul esett a dolog, amit hazafelé mondtam is a férjemnek. Szerinte túlreagálom, mert a barátaink csak tapintatosan akartak velünk szemben lenni. Szerintem meg ez egy nagyon rosszul értelmezett tapintat, amivel több kárt okoz, mint hasznot. Ez ráadásul már nem az első eset, többször is előfordult velem hasonló, sőt, olyan is történt, hogy valakinek elmeséltem, hogy milyen rossz ezt így megélni, mire gyorsan közölte, hogy „ja, elfelejtettem mondani, hogy XY (közös ismerős) szintén terhes.”

Azt hiszem, pontosan emiatt igaz az, hogy a gyász frissíti a telefonkönyvedet.

A barátok egyszerűen nem tudnak mit kezdeni velünk, és ezért inkább nem kezdenek semmit. Talán bűntudatuk van, mert az ő gyerekük él, a mienk meg nem? Nyilván nem kellene emiatt bűnösnek érezni magukat, de minket sem kellene megbélyegezni azzal, hogy kihagynak az életük olyan „lényegtelen, apró” mozzanatából, miszerint ismét kisbabát várnak, vagy hogy a nagylányuknak már nem kell a pelenka. Tudom, hogy a jó szándék vezérli őket, de szerintem ez leginkább butaságból, empátia hiányból fakad, semmint tapintatból. Hiszen a dolgok előbb-utóbb kiderülnek, hacsak innentől kezdve egyáltalán nem találkozunk… Nem tudom, miért gondolja bárki, hogy jobb ezekkel a dolgokkal élőben szembesülni? Miért nem lehetett egyszerűen csak felhívni, és elmondani a jó hírt, hogy mire személyesen találkozunk, legalább kicsit fel tudjam dolgozni, és fel tudjak készülni a látványra? Mert nem arról van szó, hogy nem tudok másokkal örülni, hanem csupán arról, hogy minden egyes alkalommal, amikor más boldog, kicsit megsiratom a saját reményeimet is – amik most már nem is nagyon vannak -, és szerintem mindenkinek jobb lenne, ha ezt az otthon biztonságos négy fala közt tehetem, nem pedig egy szülinapi zsúron, ahol az elvárásokat teljesítve sikongató meg rohangáló gyerekeknek kellene örülnöm.

Felkavart ez az eset. És felbosszantott. Miért olyan tapintatlan valaki, aki állítólag kedvel engem, hogy a józan ész határain túl akar tapintatos lenni. Inkább legyen ott nekem, nyissa ki az ajtót, mondhassam el neki bármikor, hogy nehéz nekem, hogy időnként igen is szomorú vagyok, és lehet, hogy nem mindig tudok megfelelően reagálni! Legyen velem megértő, és ne hagyjon ki az életéből azért, mert attól fél, hogy az ő öröme nekem fáj (és nem akarja a fájdalmamat). Ne tartson engem a sarokban, és legyen itt nekem, annak ellenére, hogy az ő gyereke él, az enyém meg nem.

Mert ha most nincs itt, akkor inkább már ne is legyen sohasem.

Szerző: anna_over_the_moon  2013.11.21. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: barátok terhesség lelki dolgok

A bejegyzés trackback címe:

https://szivembendobog.blog.hu/api/trackback/id/tr675643583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása