Gyerünk anyu, csináld! Ne add fel!
Itt vagyok, veled
lépdelek
hallom, ahogy szíved sóhajt, s
érzem testmeleged.
Itt vagyok veled, hisz’ úgyis tudod.
Én vagyok a csepp, mely arcodat felsózza
és vagyok a só is, mi fájdalmadat oldja
vagyok a mozdulat, mi megállítja kezed,
amikor a fa levelét
szórakozottan letépni indul
és általad simogatom a játszótér illatú
tavaszi rügyeket.
Távolodom – érzem –
s mégis
egyre közeledek.
Százötven hét – hát mi az!
Semmiség!
- Aligha. -
Közös életünk alig egyharmada.
Alig több, mint száznyolc leborulás!
Kezedben a mala, számold a mantrát
- om mani peme hung-
számold és csináld
és közben
egyszerűen
csak
gondolj rám…
Kérlek.
Itt vagyok – benned.
A részeddé tettél.
Egy vagyok veled s te velem eggyé
lettél.
Nem mentem messzire. Ha kinyújtod kezed
mindenütt megtalálsz
csak hunyd le a szemed és emlékezve
-nagyokat sóhajtva -
lélegezz!

Szeretlek anyu, ezt soha ne feledd.