Az alábbi történetet Erika küldte. 

Mi történetünk 2012.novemberével kezdődött: 8 hetes magzatunknak nem volt szívhangja...

Ezek után próbáltunk felállni és újra próbálkozni, nem adtuk fel a család tervezést. Voltunk kivizsgálásokon mert nem akart össze jönni, amikor egyszer csak 2014. március végén két csíkos tesztet kaptunk az élettől, nagyon boldog voltunk. Csak közös babánk várása körül forogtak mindennapjaink.

Minden vizsgálatunk tökéletes volt, kisfiúnk szépen fejlődött. Amikor a 16. hétben elkezdtem kicsit barnázni, és fájt a veséimnél (2014. június 3.), felkerestem orvosomat a kórházban. Éppen ügyletes volt. Megvizsgált és ultrahangozott, és a vizelet vizsgálat után felírt egy Klion nevű kúpot.

Megnyugodva, de kételyekkel haza mentem. Este felhelyeztem a kúpot, de nem éreztem jól magam tőle, de mivel orvosomba bízva másnap is felhelyeztem. Akkor 38,2-re felment lázam és elkezdtem enyhén vérezni. Hívtam az orvosomat, az ő válasza az volt, hogy most pár napig hagyjam abba kúpot és meglátjuk. Lázam lement, vérzésem elmaradt, de barnázásom volt, és görcsölgettem.

Megint felhívtam orvosomat és 2014. június 7.-n szombat reggelre mondta, hogy menjek be kórházba megnéz... éppen előtte voltunk 4D ultrahangon, ahol közölték és láttuk, hogy egészséges gyönyörű kisfiúnk lesz....miután ultrahangon végeztünk, bementem kórházba orvosomhoz, aki ismét megvizsgált és betadine kúpot felírta.

Hazamentem. Egész nap kicsattantunk a boldogságtól, hogy a kisfiam édesapja után Zolika lesz. Eljött az este, és én felhelyeztem betadine kúpot és elkezdtem görcsölgetni majd vérezgetni újra. Az egész éjszakát és pünkösd vasárnapot végig szenvedtem, szédelegtem mire 2014. június. 8-n este nagyon erős görcseim és vérzésem lett....azonnal bementünk ügyeletre. Vettek vizeletet: kiderült, hogy 2 keresztes genny és fehérje van benne, méhszájam zárt, pici babánk jól van. Kiderült hogy húgyúti fertőzésem lett, azonnal bent tartottak a kórházban és antibiotikumos és magnéziumos kezelést kaptam. Vérzésem csillapodott ezért 3 nap múlva haza engedtek (2014. június.11-én).

Orvosomhoz június. 23.-ra volt időpontom terhesgondozásra.....addig panasz mentes voltam, csak enyhe barnázásom volt... Amikor elmentem hozzá, közölte valamiért normálisnál kevesebb magzat vizem, de nem aggasztó, majd jövő héten kedden július 1.-re menjek be, és a kórházi gépen megnéz... Én többször kérdeztem ez mitől lehet. Válasza az volt, hogy nem tudja, lehet, hogy rendellenesség, vagy szivárog vizem.

Teljesen kétségbe esve mentem haza. Az egész család kiborult és nem hagytam nyugodni dolgokat. 2. nap reggelre elintéztem, hogy a kórházban megnézzenek ultrahangon. 2014. június 25.-én 10 órakor. Akkor kevesebb volt magzat vizem de kisfiúnk jól van és egészséges, de javasolta ultrahangos hölgy, hogy a doktor úr most ment el császározni, várjak és ő is megnéz és mondd szakvéleményt. Így is történt. Vártunk másfél órát, miközben én elkezdtem enyhén görcsölgetni, míg egyszer csak elment wc -re, és éreztem egy pukkanást a hasamban. Lenéztem lábam közé és véres vizelem volt... Addigra pont visszaért az orvos. Megnézett ultrahangon és pici babánk már kényszertartásban volt, de kis szíve csak úgy vert, veséje működött, de vizem nagyon csökkent. Azonnal leküldtek ambulanciára és mikor ott felfeküdtem a vizsgálóra, egyszer csak éreztem, hogy elfolyt magzat vizem.

És itt el kezdődött velünk a rémálom. Befektettek nőgyógyászatra és közölték velem, hogy be kell fejezni a terhességet... Nem hittük el, hogy ez velünk történik, és miért büntet minket az Isten... Azonnal toltak műtőbe, és ballont helyeztek fel, majd megkaptam az első infúziót, amitől elkezdődtek a fájások, de estére abba maradtak, majd újra elkezdődtek. Végig szenvedtem az egész éjszakát, és sírtam fél ájult állapotban, majd reggel vizsgálat után közölték, hogy nem tágulok. 9 órakor elég erős infúziót kaptam ismét, és onnantól folyamatos, erős fájásaim megindultak, elkezdtem tágulni. Amikor már élet nem volt bennem, délután 13:25-kor leesett a ballon és mondták lassan túl leszek testi szenvedésemen... Körülbelül 20 perc múlva éreztem, hogy nyomnom kell, és éreztem, hogy eljött az idő. Azonnal jöttek nővérkék és az orvos, és megszültem 2014. június. 26.-án, 14:20-kor a kisfiamat...

Világ fájdalma és törése ment át rajtam mikor éreztem, hogy a kis teste elvált tőlem :( Sajnos ő 19 hetesen már egy Angyalka lett!!!

Azóta eltelt 2 hét, és fájdalmukkal, gyászunkkal próbálunk élni és elfogadni hogy elvesztettük őt is... és hogy egészségesek vagyunk és lesz még gyermekünk.

Mostanra megkaptuk szövettant, és 99,9%-ban egészséges fiú magzat volt, és fertőzés okozta a burok repedést... Kérdezem én: az orvosom hol volt, mikor orvosi mulasztás áldozata lettünk?! Tudjuk, a babánkat már semmi nem hozza vissza és fájdalmunkat nem enyhíti semmi, és hogy az orvosnak csak egy eset voltunk, de nekünk ő volt a gyermekünk, aki nem jöhetett élve a világra!

Kitartást és sok erőt mindenkinek akinek világ legnagyobb fájdalmával kell együtt élnie!

Köszönöm hogy elolvastatok!