Vidám az arcom,
a szám nevet.
De lelkem halott.
Így van ez.

Kívül fényes derű,
jókedv,
belül egy szánalmas,
vergődő holttest.

A felszín: egy nagy csalás.
Elhitetem: van tovább.
Becsapom a nagy világot,
elrejtem a valóságot.

Olyan jól ment pedig minden,
hogy még magam is elhittem –
túl vagyok a nehezén,
nap süt életem egén.

De tévedtem –
még nincs kész.

a munka nincs elvégezve
tán nem is lesz befejezve
túl rövid rá ez életem
megnyugodjon sajgó lelkem

Addig is a megoldás
- nem jut eszembe most más -

Arcom vidám,
a szám nevet.
Csaló vagyok.
Így van ez.

Te is úgy érzed, hogy a világnak más arcot mutatsz, vagy kell mutatnod a gyászod miatt? Megmutathatod-e az érzéseidet, vagy -akár magad előtt is- letagadod a gyászodat?